nap
óra perc
Regisztrálok

A versenyről

A C++ Grand Prix az NNG országos C++ programozó versenye informatikus hallgatóknak és tapasztalt szakembereknek, amelyet 2016-ban ötödik alkalommal rendez meg az iGO Navigációt fejlesztő vállalat.

A bajnokság célja, hogy kreatív feladatokon keresztül az NNG megtalálja az ország legtehetségesebb programozóit, akikből a jövő kiemelkedő fejlesztői válhatnak.

A versenyre - szakmai előélettől függetlenül - hallgatók és tapasztalt szakemberek jelentkezését is várjuk háromfős csapatokban. A selejtező körökben résztvevők különböző programozási és probléma megoldási feladatokkal találkozhatnak, amiket egy online felületen, virtuális irodai környezetben oldhatnak meg.

Ezt követően a legjobb 10 csapat egy 12 órás élő döntő alkalmával az NNG főhadiszállásán írt programokkal küzd majd meg egymással.

díjak

Időzítés

Október 24. 24:00

Jelentkezési határidő

Október 28.

Online selejtező

November 3. 24:00

Előzetes kiértékelés

November 8. 24:00

Megoldások beküldése
előzetes tesztelésre

Annak a csapatnak, amelyik a fenti időpontig bármelyik feladathoz feltölti megoldását, lehetősége van arra, hogy tesztelje azt. A beküldött megoldásokat értékeljük, és a csapat számára elérhetővé tesszük a lepontozandó megoldást, amely segítség lehet esetleges tévedésből vagy kódhibából eredő hibák javításához.

November 10. 14:00

Teszteredmények elérése

November 14. 24:00

Végső leadás

November 16. 16:00

Végső rangsor

November 25.

Élő döntő a legjobb
10 csapat részvételével

Résztvevők

  • 2 csapatEötvös Loránd Tudományegyetem
  • 1 csapatBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  • 1 csapatÓbudai Egyetem
  • 1 csapatBGE-KKK
  • 0 csapat

A résztvevő csapatok listája

Képek a versenyről

A szervezőről

Life at

Az iGO Navigáció fejlesztőiként azon dolgozunk, hogy emberek millióinak életét könnyítsük meg napról napra, és segítsük őket elérni úti céljukat gyorsan és biztonságosan, bármerre járjanak a világban. Navigációt és autóipari szoftvereket fejlesztünk, a világ legnagyobb autógyártóinak, melyekkel kényelmesebbé és biztonságosabbá tesszük a vezetés élményét. A budapesti székhelyű NNG az elmúlt 10 évben négyfős garázscégből az autóipar egyik meghatározó globális vállalatává fejlődött, amely 2014-ben elnyerte a leggyorsabban növekedő európai vállalat címet az International Business AwardsSM-on.

Az NNG-t programozók alapították programozók számára, így biztosított, hogy a kihívások mellett a szakmai fejlődésed is főszerepet kapjon.

Miért pont az nng?

Íme néhány ok, amiért érdemes, illetve, amiért mi is szeretünk az NNG-nél dolgozni

FEJLESSZ OLYAN TERMÉKET, AMI HATÁSSAL VAN A VILÁGRA!

Az NNG folyamatosan fejlődik, így folyamatos innováció mellett lehetőséged van hosszú távú, nagy projekteken dolgozni, amiknek a valóságban is kézzelfogható, látható eredménye van. A világ 10 legnagyobb autógyártójából 7 az NNG megoldásait használja, akik révén termékeink több mint 30 autómárkában megtalálhatóak. A díjnyertes iGO Navigációs szoftverünk a világ több mint 190 országában, 50+ különböző nyelven érhető el, így nálunk a munkád milliók számára elérhető.

FEJLŐDJ MINDEN NAP, DOLGOZZ A LEGJOBBAKKAL!

Ahhoz, hogy sikereinket elérjük, egy rendkívüli, az országban egyedülálló, inspiráló fejlesztői közösséget hoztunk létre, akik mellett minden nap tanulhatsz. Az NNG-nél nyitottak vagyunk az ötleteidre, és különleges megoldásaidra, hiszen ez teszi lehetővé, hogy innovatív termékeket kínálhassunk partnereinknek. Nálunk már az első napodtól kezdve mentor segíti a fejlődésed, valamint személyre szabott tréningekkel formálhatod szakmai karriered. Ezen kívül pedig számtalan olyan tréningen és fejlesztő játékban vehetsz részt, amit kollégáink szerveznek saját fejlődésünk érdekében.

INSPIRÁLJ MÁSOKAT!

Szenvedélyünk a programozás, ezért minden olyan kezdeményezést szívesen támogatunk, ami a kódolást népszerűsíti, és fontosnak tartjuk, hogy meg tudjuk mutatni, milyen érdekes, izgalmas világ ez. Ha érzed magadban vágyat, hogy megoszd a tudásod, legyen az külső, vagy belső rendezvény, az NNG-nél lehetőséged van kiteljesedni!

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, nézz körül aktuális állásajánlataink között és jelentkezz!

Reméljük, hamarosan találkozunk!

nng.com/jobs

Támogatók